PURGER TIBOR: A MÚLT ÁRNYAI ÉS A JELEN BŰNEI

PURGER TIBOR: A MÚLT ÁRNYAI ÉS A JELEN BŰNEI

Objavio: Magločistač

29.02.2016

Kategorija: Društvo , Stav

Elfelejtett inkvizíció meg lenézett Balkán: avagy ami a legújabb koppintásból kimaradt – Diósi Árpád: Nyolcszáz évesek a domonkosok (Bábel/Jegyzet/Vélemény rovat, Magyar Szó, 2016. február 23., 7. oldal és online)

Vicces lenne, ha nem volna szánalmas, hogy egy hónap alatt másodszor jelenik meg ugyanattól a szerkesztőtől hivatkozások nélküli szöveghű másolás a Magyar Szó véleményoldalának Bábel c. alrovatában. A múltkor leleplezett koppintás ugyan eltűnt az újság honlapjáról, ám a “szerző” újabb ollózása arra utal, hogy ő úgy véli: az ilyesmi rendben van. Amit nyilván nyugodtan meg is tehet, hiszen a lap vezetőit ez szemmel láthatólag nem zavarja. Ráadásul a plágium gyanúját ezúttal is egy történelemszépítő „tudatkiesés” (plusz egy lekezelő kultúrkörjellemzés és egy árulkodó felületesség) veti fel az olvasóban.

A Nyolcszáz évesek a domonkosok c. „véleménycikk” a legjóhiszeműbben szólva is hivatkozás nélküli kompiláció: 72,6 százalékban betű és írásjel szerinti másolás – ami ugyan pár százalékos javulás az előző esethez képest, de ezúttal nem két, hanem rögtön négy forrásból koppintva. Márpedig saját névvel és vezetéknévvel aláírva, de forráshivatkozás nélkül az ilyesmi jobb helyeken plágiumnak számít. A mellékelt képernyőfotón a türkizzel jelzett bekezdések a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia honlapjáról származnak. A sárgával színezett részek a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár gyűjteményének A keresztény szellemiség lexikonából valók. A két lila mondatrész a Magyar Katolikus Lexikon domonkosok szócikkéből lett kimásolva, a zölddel színezett mondatok pedig eredetileg Fáy Zoltán tollából fakadtak, akinek az írását a Magyar Idők c. budapesti kormánylap karácsonyi száma közölte saját Lugas c. magazinjára hivatkozva Végtelen feladat, véges lehetőség címmel.

Sokágú olló tarka gyümölcse: Akár kompiláció, akár plágium, de mindenképpen felületes. (Képernyőmásolat a Magyar Szó online lapozójából)

Sokágú olló tarka gyümölcse: Akár kompiláció, akár plágium, de mindenképpen felületes. (Képernyőmásolat a Magyar Szó online lapozójából)

A pirossal jelölt mondat viszont még valamiről árulkodik: nemcsak hogy a vajdasági kompilátor nem ismeri igazán a rend földrajzilag legközelebbi történetét, de (elhallgatott) magyarországi forrásait sem érdeklik annak régióbeli vonatkozásai. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerint ugyanis „A világ minden régiójában kb. 6000 domonkos működik, kivéve a Balkán országait.” Ez az apró szórendmódosítással átvett lekezelő megállapítás egy picit a Balkán megszokott pesti lenézésére hajaz, mert például Szaud-Arábiát nem említi, holott feltételezhető, hogy Mekka és Medina körzetében sincsenek domonkosok. A Balkánon viszont nagyon is voltak, sőt vannak: már 1225-ben kolostort alapítottak Dubrovnikban (a győrivel és az esztergomival egyidőben), és azóta sem tűntek el Horvátországból (jelenleg 12 rendház működik abban a balkáni országban), még a kommunizmus alatt sem (mint állítólag Magyarországon). Boszniából ugyan még 1330-ban száműzték őket, de 1978-ban, tehát a kommunista időkben, új kolostort alapítottak a Zenica melletti Klopčeban, amely ma is létezik. A középkorban Vajdaságban is működtek domonkosok: a Tarcal-hegységben (Fruška Gora), Zomborban és Szabadkán – de a török dúlás idején elmenekültek. Szabadkára közvetlenül a II. világháború után hívta vissza a domonkosokat a (háborús Horthy-közigazgatás által Budapestre száműzött) horvát püspök, és 1945-ben rendházat is vettek maguknak. Az 1948-as tájékoztató irodás támadások idején azonban – nyilván gyanúsnak tűnő nemzetközi kapcsolataik miatt – el kellett hagyniuk az akkor Sztálin-párti ellenségnek számító Magyarországgal szomszédos 15 km-es határövezetet. Domonkos rendi nővérek azonban ma is élnek Szabadkán, a Magyar Szó szerkesztőségétől alig egy kilométerre. Ha az ollózáson túl lelkiismeretesen utánanéz a dolgoknak az éppen a szabadkai rovatot is vezető kompilátor, ezeket a tényeket semmiképpen sem hagyhatja ki.

Félreértés ne essék: Diósi Árpád vallásismertető összeállításai jó szolgálatot tesznek a lapnak és a vajdasági magyar olvasónak, de attól még azok nem véleménycikkek és főleg nem saját névvel ellátható, önálló munkák. A forráshivatkozásokat még egy blogban sem szabad kihagyni. Továbbmenve, az ollózó ismeretterjesztés is csak akkor tisztességes igyekezet, ha a téma miden fontos elemét feltárja. Így a domonkosok nyolcszáz éves történetéből nem lúgozható ki az, hogy eredetük a XII. és XIII. századi brutális kínzásokkal és tömegvérengzésekkel tűzdelt dél-franciaországi eretneküldözéshez és a katolikus inkvizíció létrejöttéhez fűződik. Walter Wakefield, a korai előreformációs mozgalmak és a pápai utasításra történő hadjáratok legismertebb angol nyelvű történésze visszafogottan szól ugyan Domonkos személyes szerepéről az ezreket lemészárló keresztes gróf, Simon de Montfort oldalán, de a rendalapító halála után IX. Gergely pápa az 1233. április 22-ei bullával kifejezetten a domonkosokra bízta az inkvizíciós bíráskodást, és a rend legalább háromszáz éven át nevelte az egyháznak a legkegyetlenebb inkvizítorokat. Az 1487-ből származó, hírhedt Boszorkánypöröly c. kézikönyv is két domonkos rendi szerzetes munkája volt, amely több száz évig szolgált egyházi áldással „szakmai” alapul a boszorkányperekhez. Az igazsághoz tartozik viszont az is, hogy a spanyol hódítók dél-amerikai barbár módszereit – amelyekben eleinte katolikus papok is segédkeztek – és vérengző hadjáratait éppen két domonkos szerzetes tárta az európai uralkodók és a Vatikán elé: Antonio de Montesinos és különösen Bartolomé de Las Casas, aki kidolgozta még a pogány bennszülöttek emberi jogainak nemzetközi elméletét is.

Domonkosok a máglya „mindkét oldalán” előfordultak: Giordano Bruno maga is a rendhez tartozott, de a jezsuita Bellarmine bíboros irányításával eretnekként elégették. Tizenöt évvel később viszont Galileit egy domonkos jelentette fel a domonkosok vezette inkvizíciónál, de jezsuita támogatóinak hatására az 1633-as második elmarasztaló ítélet ellenére önmegalkuvás árán házi őrizettel megúszta. Az inkvizíciót 1820-ban szüntették meg, de az egyház csak 1992-ben ismerte el, hogy Galileinek volt (részben) igaza. Érdemes hát óvatosan bánni az ítélkezők felmagasztalásával és az “eretnekek” elmarasztalásával egyaránt.

A kompiláció utolsó mondatában felbukkan Diósi saját gondolata is: „[B]ár rég nem az eretnekségek jelentik a kereszténység számára a legnagyobb problémát, hanem sokkal inkább talán saját magunk, úgy tűnik, hogy ma sokkal égetőbb szükségünk van a szerzetesrendre, mint valaha.” Összehasonlíthatatlanul érdekesebb lett volna a cikk, ha ollózás helyett ezt fejti ki alaposabban. Kik azok a „saját magunk”, akik a „legnagyobb problémát” okozzuk – és mi az a „legnagyobb probléma”!? Miért van „ma sokkal égetőbb szükségünk” a másként gondolkodók kínzatásában és elégetésében évszázadokig jeleskedő rendre!? Jó lett volna legalább azt tisztázni, hogy nem új inkvizíciót vizionál a kompilátor a mai „eretnek” gondolatok kigyomlálására. Ha viszont a csendes, elmélyült tanulás szükségességére célzott, akkor nyilvánvalóan igaza van… A mai domonkosok természetesen nem felelősek a borzalmas múltért, de az attól még része marad a rend és az egyház történetének, akárcsak mindaz a szép és jó, amivel hozzájárultak a civilizációhoz. „Saját magunk” pedig csak azért vagyunk felelősek, amit „saját magunk” teszünk – vagy elmulasztunk megtenni. Például saját hibánkból tanulni.

Források

A dél-franciaországi eretnekség, keresztes háború és inkvizíció mérvadó leírását ld. Walter L. WakefieldHeresy, Crusade and Inquisition in Southern France, 1100-1250 c. könyvében (University of California Press Berkeley és Los Angeles, ISBN 0-520-023803), amely a világhálón is elérhető a Hathi Trust egyetemi könyvtárkonzorciumon keresztül.

A legismertebb szabadkai születésű domonkos rendi szerzetes, Tomo Vereš (1930—2002) teológus, aki 1970-ben doktorált Zágrábban teológiából, és akinek a nevéhez fűződik többek között Aquinói Szent Tamás műveinek 1981-es horvát fordítása, 1990-ben közölt cikket a Croatica Christiana Periodica 14. kötetének 25. számában „Dominikanci u Subotici (1945—1948)” címmel. Vereš munkásságáról 2012-ben Szabadkán háromnapos tanácskozást is tartottak.

A címképen IX. Gergely pápa átadja az inkvizíciós megbízást a domonkosoknak. A metszet forrása: Histoire Populaire de la France, Tome Premier, Ch. Lahure’s. Az Alamy online képgyűjteményből való vásárlás alapján felhasználva. © Yolanda Perera Sánchez.

 

(Magločistač)

pecat1

 

 

 

[clear]

TAGOVI:
Mediji

Podelite sa prijateljima:

2 Komentara na
“PURGER TIBOR: A MÚLT ÁRNYAI ÉS A JELEN BŰNEI”

Anonymous says:

“névvel és vezetéknévvel” — az meg mi fán terem? Csak nem “imenom i prezimenom”?
1. a magyarban fordított a sorrend;
2. a “vezetéknév”-vel szembeállítva “utónev”-et, “keresztnev”-et kell mondanunk; a magyarban a “név” nem specializálódott úgy, mint a szerbben: nem korlátozódik csupán az utónévre;
3. a “név” a magyarban önmagában is kifejezi a “családi és utónev”-et; a szerbnek azért kell hozzátennie a “prezime”-t, nehogy valaki azt gondolja, hogy csak “keresztnév”-re gondol.
Elég lett volna tehát ennyi is: “teljes névvel”.

“Klopčeban” helyes toldalékolása: Klopčéban.

Ud®iGa

Anonymous says:

“névvel és vezetéknévvel” — az meg mi fán terem? Csak nem “imenom i prezimenom”?
1. a magyarban fordított a sorrend;
2. a “vezetéknév”-vel szembeállítva “utónev”-et, “keresztnev”-et kell mondanunk; a magyarban a “név” nem specializálódott úgy, mint a szerbben: nem korlátozódik csupán az utónévre;
3. a “név” a magyarban önmagában is kifejezi a “családi és utónev”-et; a szerbnek azért kell hozzátennie a “prezime”-t, nehogy valaki azt gondolja, hogy csak “keresztnév”-re gondol.
Elég lett volna tehát ennyi is: “teljes névvel”.
Ud®iGa

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.