VARJU MÁRTA KONTRA TÓMÓ MARGARÉTA: NYITOTT AJTÓK DÖNGETÉSE

VARJU MÁRTA KONTRA TÓMÓ MARGARÉTA: NYITOTT AJTÓK DÖNGETÉSE

Marta Varju, izvor: dnevnik.rs

Objavio: Magločistač

11.06.2015

Kategorija: Subotica

Örömmel vettem, hogy reagálásomra reagálás érkezett. Egyet is értek annak minden mondatával, mindösszesen csak annyit kívánok megjegyezni, hogy a szerkesztőségekben, más médiákban és az internetes felületeken hónapok óta tartó feszültségkeltés miatt nyert ilyen jelentést bennem az a mondat, hogy ,,amikor eljön az ideje”. Most is úgy gondolom, megalapozottan, de erről majd az elkövetkező napok adnak hírt.

A Magyar Szó főszerkesztői védték és védelmezték az újságírókat a kommunista időkben, ha éppen kommunisták is voltak a főszerkesztők, ez nyilván nem volt kizáró ok. Én sem teszek mást, függetlenül a meggyőződésemtől, ami talán nem ugyanolyan, mint egyes kollégáimé.

Most is úgy gondolom azonban, hogy a szakmai alázattal nem férnek össze az olyan megállapítások, hogy: ,, Az újságíró a nap huszonnégy órájában újságíró. Kattognak a kerekei mosogatás és zuhanyzás közben.” Mert például mit gondolnak, mit gondolhatnak azok a pedagógusok, akik nem munkaidőben, éjjel 11-kor még dolgozatot javítanak? Mit gondol az a tanár, aki szombaton, nem tanítási napon és ingyen, a saját benzinjén viszi a gyerekeket olyan fellépésekre, amelyeket az iskola nem támogat? Mit gondol az a fogorvos, aki vasárnap reggel is bemegy rendelőbe, hogy egy fájós fogat megnézzen? Vagy a kisboltosok, akik nem mennek szabadságra, nehogy elveszítsék kicsiny vevőkörüket? Vagy a földművesek? Az állatokat tartók? Azok nem a nap huszonnégy órájában azok?

Megkövetem a kollégámat, ha megbántottam azzal a szóval, hogy öntömjénező. És sajnálom, hogy a gondolatait, amelyekben azért mégis csak jelen van valamiféle lebeszélése az Olvasónak rólunk, nem velem osztotta meg. Mindenki tudja, hogy az ajtóm nyitva áll. A szó szoros értelmében. Ezért amikor azt írja a kolléganő, hogy ,,megkeresés hiányában” kénytelen cikkben válaszolni, azt elfelejti, hogy az első megkereséssel talán ő tartozott volna magának, az újságnak, az Olvasónak és talán nekem is.

Ennek szellemében, az együttműködés és közös építkezés reményében az ügyet lezártnak tekintem.

Forrás: Magyar Szó (Varjú Márta)

 

***
TÓMÓ MARGARÉTA: SZABAD-E AZ ÚJSÁGÍRÓ?
TÓMO MARGARÉTA: AZ ÚJSÁGÍRÓ SZABAD
BÓDIS GÁBOR: NAGY AZ ELÉGEDETLENSÉG A MAGYAR SZÓBAN

 

Podelite sa prijateljima:

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.