A PÉK(SÉG) IS ÉHEZHET

A PÉK(SÉG) IS ÉHEZHET

Forrás: tvojih5minuta.rs

Objavio: Magločistač

10.11.2015

Kategorija: Subotica

A szabadkai Fidelinka dolgozói hónapok óta nem kaptak fizetést, ezért az ombudsmanhoz fordultak – Čedomir Jovanović egyik vállalata helyett a másik bérli a gyárat, a helyzet azonban nem javult

Azt gondolhatnánk, hogy egy pékséget szinte lehetetlen veszteségesen irányítani, hiszen az embereknek akármennyire is kevés pénzük van, azért kenyeret mindennap esznek.

A szabadkai Fidelinka malomipari vállalat elmúlt többéves története erre alaposan rácáfol. A korábbi tulajdonos jelzáloghitelekkel csődbe vitte a gyárat, a jelenlegi bérlő pedig – Čedomir Jovanović Agrohub nevű cége – amellett, hogy tartozik a bérekkel a munkásoknak, egyéb adósságokat is felhalmozott.

NYAKIG ADÓSSÁGBAN

A napokban kelt szárnyra a hír, hogy a Szabadkai Gázművek leállította a gázforgalmat a Fidelinka pékségének és tésztagyárának, mert a gyárat bérlő belgrádi Agrohub Kft. több mint ötmillió dinárral tartozik nekik. A Politika napilap úgy tudja, ez nem az egyedüli adóssága a bérlőnek, aki a bérleti díj tetemes részével is tartozik. Az idén év elején került sor bérlőcserére, úgymond családon belül, ugyanis akkor vette át a vállalatot a Liberális Demokrata Párt elnöke, Čedomir Jovanović Agrohub nevű cége, a korábbi bérlőtől, a szintén belgrádi Agroposlovi cégtől, amelynek a vezetője Jelena Jovanović, a pártelnök felesége volt. Akkor született egy megállapodás, amelynek értelmében az Agrohub átveszi a korábbi bérlő adósságait is, amelyek közül a legnagyobb a csődben lévő Fidelinka gyártósorainak bérleti díja, ami ez év februárjában 31 millió dinárra rúgott.

***

Vitatott az is, hogy kit illet meg a Fidelinka védjegyének számító logó, erre ugyanis a Jovanović családi vállalkozás a fentiek ellenére is igényt tart. Amikor az Agroposlovi 2012-ben bérbe vette a gyárat, a bérleti szerződés kitért a védjegy használatára is. Jelenleg a szellemi tulajdonvédelmi hivatal előtt van az ügy, ugyanis az Agroposlovi kitart amellett, hogy kizárólagos joga van ezen védjegy használatára, annak ellenére is, hogy korábban a kormány adminisztrációs bizottsága elutasította beadványukat, amivel ezt szerették volna elérni.

***

 

Forrás: gradsubotica.co.rs

Forrás: gradsubotica.co.rs

Ezen problémák miatt a Fidelinka csődgondnokai fontolgatják azt is, hogy szerződést bontanak az Agrohubbal, mint megbízhatatlan bérlővel, az ugyanis a fentiek mellett a bérekkel is adós. A Fidelinka mintegy hatvan dolgozója hónapok óta nem kapott fizetést, a malomban február óta, a tésztagyárban pedig május óta.

A munkások ezért Zlatko Marosiuk városi ombudsmanhoz fordultak jogaik védelmének biztosítása érdekében. A jogvédő elmondta, a munkásoknak a bérlő több mint tízmillió dinárral tartozik.

Az Agrohubbal folyamatosak a gondok. A Fidelinka, valamint a hozzá kötődő tésztagyár, malom és gabonatározó csődgondnokai korábban már figyelmeztették az Agrohubot az adósságok mértékére, sőt a garanciát biztosító váltókat is aktiválták. Erre Čedomir Jovanović egy hosszabb levélben reagált, amelyben kifejtette, hogy törleszteni fogja adósságát, mégpedig az adóhivatal felé 15 millió dinárt, a Szerbiai Villanygazdaságnak tízmilliót, a földgázért nyolcmilliót és a munkásoknak mintegy tízmillió dinárt. A bérlő azt sérelmezte, hogy a csődgondnokok egy bizonyos Velimir Jovanović tulajdonát képező M. I. Finance nevű céget favorizálnak, neki szeretnék átjátszani a vállalat bérlését.

ELHERDÁLT VAGYON

A Fidelinka, amely ismert és tekintélyes névnek számított évtizedeken keresztül nem csak a régióban, de az egész egykori ország területén, 2010 nyarán jutott csődbe, ugyanis a tulajdonos, aki a privatizáció során jutott a vállalathoz, ekkorra 692 millió dináros adósságot halmozott fel.

A Fidelinka privatizálása tipikus példája a szerbiai vadkapitalista magánosítási megoldásoknak, az úgynevezett „patrióta modellnek”. Ez a kétezres évek közepén dívott és az volt a lényege, hogy sokkal jobb, ha hazai vállalkozónak adjuk el a gyárakat, mintha azt külföldiek veszik meg. A Fidelinka esetében nem lehetett pontosan tudni, kik az új tulajdonosok. Erre vonatkozó adatok a cégjegyzékben nem voltak, az értékpapírok központi regiszteréből pedig az derült ki, hogy a vállalat részvényei bizonyos Mowbray sistems, Mineco, Alisun marketing nevű vállalatok és az Unicredit Bank Ausztria tulajdonában voltak.

Nem hivatalosan annyit lehetett tudni, hogy a tulajdonosok számos jelzáloghitelt vettek fel a Fidelinka terhére és ezek nőttek ilyen halmozott adóssággá.

CSALÁDI BIZNISZ

Miután a Fidelinka és vállalatai irányítását a csődgondnokok vették át, megszületett a döntés, hogy a gyár kapacitásait bérbe adják. Így lett a csődben lévő vállalat bérlője 2012-ben az Agroposlovi nevű vállalat, amely Jelena Jovanović nevéhez volt köthető. A cégjegyzék adatai szerint ma ez a cég csődeljárás alatt van, az LDP-vezér felesége azonban mindössze 0,15 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik itt, míg a többségi tulajdonos, 99,85 százalékban egy bizonyos BH Chemical Industry nevű vállalat, amely Belgrád Stari Grad községében van bejegyezve, tulajdonosa pedig egy bizonyos Bojan Drobnjak.

A Kurir korábban arról számolt be, hogy ez a többségi tulajdonrész Čeda Jovanovićé volt, de a 2013-as választásokat követően, amikor pártjának nem sikerült bejutnia a parlamentbe, olyan nehéz anyagi helyzetbe került, hogy a vállalatot eladni kényszerült.

A Fidelinka a problémás ügyvitel miatt ez év februárjában tájékoztatta az Agroposlovi vállalatot, hogy szándékában áll szerződést bontani vele. Ekkor jelent meg az Agrohub nevű vállalat szándéknyilatkozata, akik akkor vállalták, hogy átveszik az Agroposlovi által felhalmozott adósságokat és a bérleti szerződést is.

Az Agrohub Kft. a cégjegyzékben fellelhető adatok szerint Čeda Jovanović százszázalékos tulajdonában van, Belgrád Savski venac községében bejegyezve. A házastársak közötti családi biznisz azonban úgy látszik nem sok eredményt hozott, hiszen ma ott tartunk, hogy egy másik bejegyzett cégen keresztül gyakorlatilag ugyanaz a tulajdonos lenne köteles a kevés megmaradt szabadkai nagy múltú vállalatok egyikét életben tartani és a dolgozókat tisztességesen megfizetni. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az ilyen játszmákban a dolgozók érdekei a legkevésbé fontosak.

Forrás: Magyar Szó (Bajtai Kornél)

Podelite sa prijateljima:

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.