NATALIJA JAKOVLJEVIĆ: LESZÁMOLÁS A VMSZ-EN BELÜL AZ „AGGÓDUNK SZABADKÁÉRT!” JELSZÓ LEPLE ALATT

NATALIJA JAKOVLJEVIĆ: LESZÁMOLÁS A VMSZ-EN BELÜL AZ „AGGÓDUNK SZABADKÁÉRT!” JELSZÓ LEPLE ALATT

Foto: Magločistač (arhiva)

17.11.2015

Kategorija: Politika

Bár annak idején a VMSZ élen járt Szabadka lerombolásában és elcsúfításában, Pásztor, hirtelen támadt aggódásában a régi városkép megőrzéséért, most azzal próbálkozik, hogy leszámoljon Maglaival

A Vajdasági Magyar Szövetség sajtóközleményt adott ki, melyben közölte: a város számára kiemelt történelmi/kultúrtörténeti jelentőséggel bíró épületek – és itt a Petőfi utcában található 3-as és 5-ös szám alatti házakra gondolt – „szinte titokban” történő megsemmisítése zajlik.

Tehát Szabadka legerősebb hatalmi pártja nem csak önmagától, hanem koalíciós partnereitől, a Szerb Haladó Párttól, valamint számos kisebb szövetségesétől is követelte a rombolás leállítását a városban, melyet maga irányít a két legfontosabb városvezetési pozíció, a polgármesteri és a Városépítési Igazgatóság igazgatói pozíciója révén.

Így a részleges vagy teljes emlékezetkiesésben szenvedő VMSZ, a legszűkebb városközpont lerombolásának egykori élharcosa egyik napról a másikra a városmag legnagyobb védelmezőjévé vált.

Hogyan is magyarázhatnánk egyébként, hogy elfelejtették, hogy épp a „saját” építési titkárságuk hozta meg azt a határozatot, amellyel jóváhagyja azoknak a házaknak a bontását, melyek megmentését, igencsak jelentős késéssel, most nagy hévvel szorgalmazzák.

A Községközi Műemlékvédelmi Intézetben azt állítják, hogy a bontásról már régóta tudni lehet, és az omladozó házaknak nincs műemléki értéke. Ezeket a terveket a VMSZ is ismerte, mely, akárcsak ma, akkor is része volt a hatalomnak.

Nyilvánvaló, hogy a VMSZ arra sem emlékszik, mikor 2007-ben a városi képviselő-testületben a leghatározottabban kiállt Szerbia legrégibb színházának, a Népszínháznak a lebontása mellett. A döntését támogatta akkori koalíciós partnere, a Demokrata Párt is.

Éppen ezért érdekes a VMSZ Szabadka kultúrtörténeti öröksége iránti, hirtelen támadt érdeklődése, hisz ez ellentétben áll a párt eddigi törekvéseivel, amit a megtörtént esetek is jól példáznak: a Heizler-fürdő lebontása a Petar Drapšin utcában, öt ház megsemmisítése a Papp Pál utcában, a Raichle-bérházak lerombolása a Vasa Stajić utcában – ezek mind a 2006-ban egyhangúlag elfogadott városrendezési terv alapján történtek. Ebben az időben a VMSZ és a DP közösen gyakorolta a hatalmat, az akkori polgármester pedig a VMSZ-es Kucsera Géza volt. A város központját érintő sikeres rombolás feketelistájáról nem hiányozhat a megsemmisített zöld szökőkút sem, amelyet inadekvát karbantartási módszerek alkalmazása révén a VMSZ és a DP együttes erővel cseszett szét.

A VMSZ káderei ma is vezető pozícióban vannak mind a Városrendezési Intézetben, mind Szabadka Városfejlesztési Igazgatóságában. Ennek fényében kissé tragikomikusnak tűnik, hogy a VMSZ Városi Bizottságának elnöke, Bunford Tivadar saját kádereitől kért magyarázatot arra, mi is történik voltaképpen a városban. Először is, hogyan lehetséges, hogy egy párt magas rangú tisztségviselője nem tudja, mit csinálnak az alacsonyabb beosztású tisztségviselői, és milyen politikát folytatnak? Másodszor pedig, tényleg ilyen gyorsan elfelejtette, hogy a város sorsának ilyetén alakulásához a leginkább ők maguk járultak hozzá?

Hirtelen fontossá vált Törley és Budai, a 3-as és 5-ös számú épületek egykori tulajdonosai, s ezek a házak most stratégiai fontossággal bírnak az építészeti örökség megmentése kapcsán, míg a Népszínház 1854-ben készült épületét – 5000 polgár petíciója, a városvédők és a nemzetközi intézmények tiltakozása dacára – a földdel tették egyenlővé.

Az, ami még inkább felháborító, hogy a párt hirtelen feltámadt lelkiismerettel próbálja álcázni valódi indítékát: a Vajdasági Magyar Szövetség, élén a Pásztor famíliával, Szabadka történelmi emlékeinek „megőrzése” ürügyén kíván leszámolni a város engedetlen polgármesterével, Maglai Jenővel, aki nem mellesleg egyike a Magyar Mozgalom nevű gonosz disszidens szervezet alapítóinak. Talán ezzel függ össze Pásztor István nemrég tett kijelentése is, miszerint egyesek „azt gondolják, akkora a fenekük, hogy egyszerre két széken ülhetnek”?

Ahelyett, hogy egyszerűen leváltanák, ha már annyira zavaró tényezővé vált, Pásztor és társai egy értelmetlen, buta sajtóközleménnyel próbálnak leszámolni a másként gondolkodókkal saját soraikban. A cél megőrizni a komoly, hiteles párt látszatát a magyar közösségen belül, egyben megmutatni, ki a főnök, és megőrizni a hatalmat.

Hogy a VMSZ kezdeményezése, valamint a Magyar Nemzeti Tanács nyilatkozata, miszerint hatásköreivel összhangban maga is aktívan részt kíván venni a Szabadka építészeti emlékeinek megőrzése kapcsán kialakult problémák megoldásában, vajon a VMSZ-en belüli leszámolás kezdete-e, hamarosan kiderül.

De előtte foglalkozzunk egy kicsit a költségvetéssel, s próbáljunk rájönni: vajon miért fizetett a város az idén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD) több mint 160.000 euró büntetést a városi vízhálózat fejlesztési projektumának finanszírozására előlátott kölcsön összegének le nem hívása miatt?

Forrás: Autonómia

Podelite sa prijateljima:

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.