SZABÓ PALÓCZ ATTILA: MINDENKI HALÁLA

SZABÓ PALÓCZ ATTILA: MINDENKI HALÁLA

Objavio: Magločistač

07.03.2016

Kategorija: Društvo , Stav

A Magyar Szó internetes szavazásának kérdése ellentétes a VMSZ sikerpropagandájával, de ez a legkisebb baj vele

print screen

print screen

Helyesli, hogy mindenki halála után automatikusan szervadományozó legyen? – ez a kérdés jelent meg a Magyar Szó honlapján néhány nappal ezelőtt. A válaszadók többsége – hatvan százalék – nem ért egyet ezzel a zagyvasággal, harmaduk – harminchárom százalék – rábólintását fejezte ki a kattintásával, s csak elenyésző részük – hat százalék – nyilatkozott úgy, hogy nem érdekli, mi lesz velünk, mi történik majd, ha már mindenki meghalt, vagyis, az emberiség kihalása után. Mert, ha figyelmesen olvassuk a kérdést, akkor bizony erről van szó.

Vagy a kérdés megfogalmazója „csak” a vajdasági magyarság eltűnésére gondolt volna?

Ilyet persze nem is mernék feltételezni, hiszen nemzethalált már vizionáltak annyian és annyiszor, hogy túl közhelyes lenne ezt újra felhánytorgatni, vagy előhozakodni ezzel. Meg aztán ez túl sötét jövendölés lenne a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) épp aktuális sikerpropagandájához, sikerkampányához képest, amelynek – központi pártlapjaként – a Magyar Szó a legfőbb kiszolgálójává vált. Minden nagyon szép, és minden a lehető legszebb, amihez a VMSZ-nek a legcsekélyebb köze is volt az elmúlt években… Hiszen jönnek a választások! Szóval nem, nem a vajdasági magyarság eltűnésével, és nem is az emberiség sci-fibe illő, vagy a globális felmelegedéssel összefüggésbe hozott vészforgatókönyvekre jellemző végérvényes kipusztulásával fenyeget a lap. Illetve dehogynem, csak szándékai ellenére teszi ezt…

Forrás: nemtetszikarendszer.blog.hu

Forrás: nemtetszikarendszer.blog.hu

Ugyanis sokkal inkább arról van itt szó, hogy sem a Magyar Szó főszerkesztője (Varjú Márta), sem a két főszerkesztő-helyettese (Kabók Erika és Németh Zoltán), vagy bárki, aki ezt a kérdést kitalálta, jóváhagyta, leadta és az internetre kitette, nem ismeri még csak olyan szinten sem édes anyanyelvünket, hogy különbséget tudna tenni aközött, hogy „mindenki halála után”, vagy éppenséggel „halála után mindenki” válhatna-e szervdonorrá.

Mindenki halála után ugyanis – ha egyszer már kipusztult az emberiség – teljesen felesleges is lenne szervdonornak jelentkeznünk, sőt, akkor már nem is maradna senki, aki kiemelhetné belőlünk, mint alkatrészeket, a még használható szerveket. Hacsak nem egy gép… Micsoda, katasztrófafilmbe illő forgatókönyv!

És persze katasztrófafilmbe illik az a forgatókönyv is, amelynek értelmében – a kontraszelekció jegyében! –, a politikai érdekeknek megfelelően olyan embereket ültettek vezető pozícióba a vajdasági magyarság egyetlen közszolgálati napilapjánál (mert az!), akik magyar nyelvből az elemi alsó osztályainak valamelyikében is megbuknának. Az pedig már teljesen más kérdés, hogy a politikai és közéleti aktualitásoktól rettegve csak olyan témát mernek felvetni egy-egy internetes szavazáson, amely a legjobb esetben is kimeríti az álkérdés fogalmát. Minden más esetben ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy az eredmények, amelyeket el sem tudnak rejteni a közönség elől, kínosak, kellemetlenek lehetnek a VMSZ számára.

Forrás: greenfo.hu

Forrás: greenfo.hu

Régi lektorunk mondta sokszor, hogy az efféle nyelvi hibák alapvetően nem nyelvtani problémák (persze, azok is…), hanem a gondolkodás eltévelyedéseiből erednek, és a gondolkodás – ezzel együtt pedig az értékrend – hiányosságait is jelzik. Hiszen az egészséges gondolkodású ember pontosan tudja, mit akar mondani, tehát azt egyértelműen ki is tudja fejezni. Zavaros mondatokat pedig az fogalmaz meg, akinek a gondolkodása is zavaros.

Márpedig, ha ennyire zavaros, meghasonlott gondolkodású emberek vezetik egy vészesen fogyatkozó számú kisebbségi közösség egyetlen közszolgálati napilapját, az bizony egyenes utat jelöl ki ahhoz is, hogy már a közeljövőben a legsötétebb vészforgatókönyvek valósuljanak meg. A zavaros gondolkodású, a kontraszelekciót érvényesítő politikusok akarata ellenére is.

Mert a szolgalelkűség, a szervilizmus hízelgő lehet ugyan az erre fogékony politikusok számára, a közösség szempontjából azonban végzetes. S akkor már valóban nem marad semmi értelme annak sem, hogy donorként a szerveinket felajánljuk…

(Magločistač)

pecat1

 

 

 

[clear]

TAGOVI:
Mediji

Podelite sa prijateljima:

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.