GYULAI ZSOLT: EGY HÉTVÉGE A “KLEIN HOUSE”-BAN, EGY CIVIL ÖSSZEFOGÁS MARGÓJÁRA

GYULAI ZSOLT: EGY HÉTVÉGE A “KLEIN HOUSE”-BAN, EGY CIVIL ÖSSZEFOGÁS MARGÓJÁRA

Foto: Magločistač

Objavio: Magločistač

06.07.2015

Kategorija: Društvo

„Nagyon jó érzés volt segíteni és látni azt, hogy vannak még érző szívű emberek a városban.“

Köszönöm mindenkinek aki a hétvége folyamán eleget tett a felhívásunknak és adományaikkal hozzájárultak a Szabadka környékén vendégeskedő menekültek éhségének és szomjúságának enyhítéséhez. Külön köszönet az Office Shoes cégnek, aki 4 raklapnyi vizet adományozott a rászorulóknak.

Humanista vagyok és civil, mélységesen elítélem az idegengyűlöletet.

Zlatko Romić újságíró írása napokkal ezelőtt a “Magločistač” portálon egy pillanat alatt elindított egy szerveződést, valahogyan segítenünk kell ezeken a szerencsétlen vándorokon, akik a jobb élet reményében menekülnek az otthonaikból a háborúk és egyéb szörnyűségek elöl, hátrahagyva eddigi életüket. Szabadka és környéke az egyik olyan végállomásuk, ahonnan már csak egy karnyújtásnyira vannak az áhított jobb élettől. Heteken keresztül utaznak, sőt olyanokról is tudunk akik hónapok óta úton vannak, egy kis csomaggal a hátukon, gyerekek, felnőttek, idős emberek. És talán ez a legfontosabb kulcs szó, EMBEREK.

Foto: Magločistač

Foto: Magločistač

A környékünkön csak néhány napot maradnak ugyan, de ide már éhesen és szomjasan érkeznek, teljesen elcsigázva. Sajnos sem az országos szervezetek, sem a városaink nincsenek felkészülve egy ilyen helyzet kezelésére, ezért ezek az elesett emberek útszélén, parkokban elhagyott gyárak területén húzzák meg magukat, pihennek meg, míg újra útra nem kelnek. Látván ezeket a katasztrofális állapotokat egy pillanatig nem volt kérdés, hogy Varga Tibor, a Kelet-Európa Misszió karitatív szervezet tagjának támogatására siessünk, aki az egyike azoknak aki a menekülteken próbál valahogyan segíteni.

Boldoggá tett ez a hétvége, mert nagyon sokan fordultak meg nálunk a “klein house”-ban, komoly mennyiségű víz, élelem és tisztálkodó szer gyűlt össze a házban, voltak egyéb felajánlások is, az egyik ilyen hihetetlen élmény az a tucatnyi lengyel fiatal volt, akik szombaton érkeztek Szabadkára és azért jöttek, hogy 10 napon keresztül önkénteskedjenek a városban. Bármilyen feladatot, munkát elvállalnak, azért jöttek, hogy embereken segítsenek. Hát nem fantasztikus? De jártak nálunk afgán vándorok is, akik nem győztek hálálkodni, hogy kaphattak vizet, kenyeret és konzervet. Egy kedves barátom jelezte, hogy a Szabadegyetem előtti parkban nagy számú menekült pihent le a fák alatt, nagyon kicsi gyerekkel, ha gondoljuk vigyünk nekik valamit. Percek múlva már ott is voltunk, vittünk nekik vizet, de amikor másodszor mentem vissza, hogy vigyek élelmet már csak hűlt helyüket találtam, valószínűleg elindultak a téglagyárhoz vagy a határ irányába.

Feltöltött ez a két nap, nagyon jó érzés volt segíteni és látni azt, hogy vannak még érző szívű emberek a városban. Jó lenne, ha nem lenne szükség ilyen akciókra, felhívásra, hogy segítsünk azokon az embereken, akik rászorulnak a támogatásunkra, ha nem maguktól cselekednének.

Gyulai Zsolt (Facebook)

Podelite sa prijateljima:

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.